2018. január 10., szerda

The Dune Encyclopedia

Nemrég fejeztem be a Brian Herbert és Kevin J. Anderson által jegyzett Dűne folytatások közül az elsőt, A Dűne vadászait. Amint sikerül elolvasnom a következő kötetet, A Dűne homokférgeit, meg fogok róluk emlékezni itt a blogon. Most viszont ennek az olvasásnak az apropóján egy másik érdekes, a Dűnéhez kapcsolódó könyvet szeretnék röviden bemutatni, ez pedig az 1984-es The Dune Encyclopedia (TDE).

Az Encyclopedia sok szempontból érdekes kiadvány. Kezdjük ott, hogy maga Frank Herbert nem írt egy előszón kívül semmit ehhez az amúgy cirka 500 oldalas kötethez. Az egészet egy 43 főből álló szerzőgárda állította össze Dr. Willis E. McNelly irodalomprofesszor összefogásával. Sajátos kerettörténetet is kreáltak a TDE-nek: az egészet belehelyezték a Dűne világába. Akik olvasták A Dűne istencsászárát, azoknak ismerős lehet II. Leto (a három és félezer évig uralkodó istencsászár) titkos gyűjteménye Dar-es-Balatban. A könyv bevezetőjében pedig McNelly, mint Hadi Benotto (a Dűne regényekben említett archeológus), azt írja, az Encyclopediát ezek alapján állították össze, így ez egyfajta "világon belüli útmutatóként" is értelmezhető, a szócikkek szövegezése és szóhasználata is illeszkedik a herberti univerzumhoz. (Publikálási dátuma is van: Liga után 15.540, több mint 1800 évvel II. Leto halálát követően.)

A könyv ennek ellenére soha nem volt valóban része a "hivatalos" Dűne ciklusnak. Ugyan McNelly Herbert jó barátja volt, és az író maga alapvetően pozitívan állt hozzá a projekthez, de már a kötethez írt előszavában is úgy fogalmazott, a Dűne titkainak "feltárását" megtartja saját feladatának. A TDE az első négy Dűne regényben foglaltakból merít, így az alkotók nem tudtak azokról az információkról, amiket Herbert az Encyclopedia készítése közben már kitalált a készülő ötödik Dűne regényhez. Ezzel persze önmagában nem lenne semmi probléma, ha McNelly-ék könyve megmarad az ismert "tényeknél", azonban a készítők ennél tovább mentek.

A TDE ugyanis azon túl, hogy a könyvekben található szereplőkről, szervezetekről (mint a KHAFT vagy a Liga) és fogalmakról, eszközök és egyebekről (kriszkés, mentát, melanzs etc.) kigyűjti és összerendezi az információkat, azokat ki is egészíti. Így például a különböző szervezeteknek komplett történetet kerekítenek, felépítéssel, hierarchiával stb. (Pl. külön szócikket kaptak a sardaukar egységek.) De azon túl, hogy kiteljesítik a szócikkeket, egészen új dolgokat is megalkottak a TDE szerzői. Például az egyik személyes kedvencem, amikor a II. Leto által feltámasztott több tucatnyi Duncan Idaho gholák (klónok, akik rendelkeznek elődjük emlékeivel) közül elég sokról írnak. Akad itt olyan, akinek nem sok minden adatott meg (gyakran rövid és erőszakos) élete során, olvashatunk a Bene Tleilax (a gholák "gyártójának") és az istencsászár kísérletezgetéseiről, például a női testben visszahozott Idaho gholáról vagy a homoszexuális gholáról, hadvezérről és ezer gyermek apjáról, lojális gholákról és árulókról. Ennél persze talán nagyobb elszakadás a herberti eredeti könyvektől, hogy miközben a TDE kifejti a Butleri Dzsihád történetét, okát és következményeit, megteremti annak központi figuráját, Jehanna Butlert is, akinek elég nagy szócikket szenteltek a készítők - holott Herbert könyveiben nincs szó róla.

Egyébként nem Jehanne az egyetlen ilyen kitaláció. Olvashatunk az első császárról, a Holtzman-erőtér megalkotójáról, megkapjuk az Impérium uralkodóinak listáját (úgy értem, a teljes listát, a teljes tízezer évről), olvashatunk ősi Atreidesekről (róluk is kapunk egy szép listát) és olyan alakokról a Dűne történelméből, mint a Liga megalapítója vagy híres Bene Gesseritek. És természetesen a regényekből ismert szereplőkről is komoly szócikkeket kapunk (bár pl. Paul Muad'dib Atreides esetében a szöveg megjegyzi, hogy vannak ennél sokkal jobb életrajzok is, amik komplexebben foglalkoznak a Kwisatz Haderach életével és hatásával). Ami pedig igazán jópofává teszi a dolgot, azok a portrék:

Paul Atreides, Lady Jessica, Alia Atreides
Chani, Leto Atreides (Paul apja), Vladimir Harkonnen báró

Nem minden szereplőről kapunk portrét (II. Letót például ne keressük), de akad még pár érdekes illusztráció (pl. az ornitopterről, Arrakeenről, a balisetről), amiket akkor is érdemes átböngészni, ha némelyik kicsit gyerekes rajzra hasonlít.

Szóval akit érdekel a Dűne világa, annak kifejezetten ajánlatos, hiszen tényleg nagyon sokszínű kötetről van szó, a Bene Gesserit felépítésétől és történetétől kezdve a gallach nyelven, az Impérium költészetén és az Arrakis naprendszerének leírásán át a zenszunnik vándorlásáig mindenféléről olvashatunk szócikket. Természetesen a készítők jó előre felkészültek rá, hogy egy ilyen munka nem lehet teljeskörű (a jövőbeli Dűne kötetek miatt kifejezetten nem). Már a bevezető felhívja a figyelmet, hogy az Encyclopediát összeállító tudósoknak mennyire nehéz dolguk volt, és hogy nem egy teljes, minden igényt kielégítő kiadvány létrehozása volt a céljuk, hanem hogy képet adjanak az Atreides korról. Mint McNelly/Benotto írja, akadhatnak kevésbé pontos információk, hisz' II. Leto személyes anyagaiból dolgoztak, de igyekeztek a lehető legprecízebben eljárni.

Hogy mi lett a TDE sorsa? Még a publikálásának (mármint a valódi publikálásának) évében, 1984-ben megjelent A Dűne eretnekei Frank Herberttől, és folytatásával együtt néhány apróságban máris ellentmondásba kerültek a McNelly és társai által leírtakkal (de ezek nem voltak olyanok, amiket ne lehetett volna a bevezetőre hivatkozva kivédeni). Az igazi probléma Herbert 1986-os halálával következett be. Ugyanis a TDE-t hiába a Dűne könyveket megjelentető Berkley Books adta ki, az író halála után minden jog az örökséget gondozó szervezethez került, akik visszavonatták a TDE-t, és megtiltották, hogy újra megjelenjen. (Az amerikain kívül egy angol kiadás létezik, ennek a borítója látható balra.) McNelly hiába hivatkozott arra, hogy Herbert még életében tervezett közös regényt írni vele a Butleri Dzsihádról, illetve, hogy nem akar pénzt szerezni az újabb kiadásokkal, hanem az akotók szellemi termékét szeretné újra kiadásban látni, az örökösök hajthatatlanok voltak. Mindez a harc 1999-ben dőlt el végleg, amikor is Herbert fia, Brian, Kevin J. Andersonnal közösen megjelentette az első Dűne előzményregényt, az Atreides-házat. McNelly korábban bőszen hangoztatta, hogy mindenképpen meg (vissza?) akarja szerezni a TDE jogait, később viszont megjelent egy nyílt levél, amit Brian Herbert, KJA és McNelly közösen szignózott. Ebben az olvasható, hogy a TDE egy "alternatív" Dűne univerzumra hivatkozik, nem része a "kánonnak", aminek egyedüli folytatásai/kiteljesítői a később megjelenő Brian Herbert - Anderson regények. Persze ezután rögtön megindultak a találgatások, mi késztethette a hangos és elkeseredett McNelly-t, hogy ilyen élesen változtasson az álláspontján - van, aki szerint McNelly benne se volt a levél megalkotásában.

Mindenesetre a The Dune Encyclopedia azóta sem élt meg új kiadást, McNelly pedig 2003-ban elhunyt. Az interneten ugyan keringenek teljes szövegek, de a fizikai példányok ma a gyűjtők kincsei. (Én is egy online verzióból merítettem, ugyanakkor figyelve a jogi és etikai aggályokra, itt nem osztanám meg a linket, de egy sima Google keresés sokat segít.) Közben a Brian Herbert és Kevin J. Anderson által írt kötetek száma csak nő és nő, lassan nincs egy apró szeglete sem a Dűne univerzumnak, amiről ne írtak volna regényt (ezzel szerintem pedig pont az eredeti hatását csökkentik). Lehet elemezgetni, mennyi mindenben térnek el ezek a könyvet a TDE-ben szereplő kitalációktól (kezdve a Butleri Dzsiháddal), ugyanakkor egy magára valamennyire adó rajongó mindenképpen élvezni fogja McNelly és társainak Dűne variációját.

A bejegyzés összeállításában a Dűne wiki szócikkéből merítettem nagyon sokat.

2018. január 1., hétfő

Változások és sok egyéb

Igen, jó helyen jársz. Ne kattints el!

Kisebb változtatások történtek a blogon, de nem kell megijedni, mert lesz még több is.

Kezdjük ott, hogy 8 hónapja nem volt új bejegyzés a blogon - ami azt jelenti, hogy 2017-ben sikerült 1 azaz EGY bejegyzést kiizzadnom magamból. Ez is nagyon jól jelzi, hogy itt már nem ugyanúgy működnek a dolgok, mint korábban. Írhatnék Top5 jellegű poszto(ka)t, de úgy gondolom, sokkal fontosabb lenne az, ha megmagyaráznám, hova tűntem el, és mellékesen mi ez a nagy átfazonírozás. 

Re-branding folyik, kérem szépen. Legalábbis ha nagyképű vagyok, akkor így hívom. (És miért ne lehetnék legalább a saját blogomon nagyképű?)

Lehet, hogy hallottál már róla, de van a Moly.hu nevű könyves közösségi oldal, amolyan magyar Goodreads. Két éve kipattant a fejemből egy ötlet (látva a Merítés-díj nevű dolgot), hogy mi lenne, ha megszívatnám magam és még néhány embert, és csinálnánk egy évi tízes ajánlólistát az adott év SFF megjelenéseiből? Természetesen találtam is másokat (meglepően sokakat!), akik láttak fantáziát az ötletemben (innen is nagy-nagy hála, amiért nem hajtottak el azonnal, és mert remek ötletekkel járultak hozzá ahhoz, hogy egyre működőképesebbnek és összetettebbnek tűnjön a dolog). Így aztán 2016-ban először, tavaly pedig (ki nem találnád) már másodszor sikerült sci-fi és fantasy témában összehozni a dolgot, a linkeken böngészhetsz.


Viszont annyi kedves és kedvetlen hozzászólást kaptunk a nyakunkba ezzel kapcsolatban, hogy mélyen magunkba szálltunk, és kitaláltuk, hogy érdemes lenne teleszemetelni a Molyt a szabályokkal, rendezési elveinkkel satöbbi. Külön profilt is csináltunk rá, amit hárman kezelünk, itt van ni, itt találod a különböző szabályokat és elveket, meg a listákat a könyvekről. Szóval nem elég, hogy a "listázás" miatt elég sokat olvastunk, de még sokat is beszéltünk a különféle reakciókról, és gyártottuk is ezeket a tartalmakat (amiknek a kiagyalása legalább annyi időt vett el, mint a megírásuk, kétszer-háromszor megszerkesztve). Viszont mindannak ellenére, hogy néha már azt érzem, túl sok ez nekem, valahol nagyon büszke is vagyok. Tíz éve vagyok benne ilyen-olyan SF-es dolgokban, de ez az első alkalom, amikor egy ötletem szépen elkezd növekedni, és mások is látnak benne fantáziát. Jó érzés, hogy ennyi embert megmozgat a dolog, és bár még bőven van hová fejlődni, már most látom, hogy ha okosan csináljuk, pár év múlva ez a projekt valóban relevánssá nőhet a hazai fantasztikumban.

De nem csak online zajlott az élet (különösen az év második fele). Részt vettem a IX. Budapest Transzferen, ami egy irodalmi beszélgetéssorozat a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Idén a jövő volt a téma, és a sok érdekes programpont mellett helyet kapott a Férfimunka?  ̶ Női szerzők a sci-fi világában című beszélgetés, amiben egyedüli férfiként nem túl izgalmasan (bár állítólag informatívan) beszéltem én is kicsit a témáról három komoly szakmai hátterű szerkesztővel. Felvétel sajnos nem készült, de egy zanzásított beszámolót itt el lehet olvasni. Ez a téma egyébként a fantasztikumban is nagyon pörög most, és nem csak a #meeto kampány miatt. Akit érdekel a téma, az olvassa el Kameron Hurley remek esszékötetét, a Geek Feminist Revolutiont, ami egy nagyon erős könyv. Komolyan, olvasás közben én is kicsit forradalmárnak éreztem magam, holott nem is vagyok elnyomott nő, ráadásul nagyon sok más, érdekes témában is olvashatunk benne esszét. (Ha nem férnétek hozzá a kötethez, elszórva az interneten szinte mindegyik benne szereplő írás megjelent, például ez is, érdemes belekukkantani.)

Aminek viszont nagyon örülök a Transzferes szereplés kapcsán, hogy megismerkedtem a román Antuza Genescuval, aki egy nagyon közvetlen személyiség, ráadásul a román fantasztikum remek ismerője és rutinos fordítóként a nemzetközi mezőnnyel is tisztában van. Nagyon meglepődtem, hogy kérdés nélkül nekem adta a Paradox című lap egy példányát (ezt a temesvári H. G. Wells Társaság adja ki).

És ha már események: annyira megszaporodtak az SFF témájú rendezvények itthon, hogy az ember már azt se tudja, melyikre menjen el. Újraéledt a PopJak (yey!), ott volt a Transzfer, Tóth Csaba politológus SF előadásait számon se lehet már tartani, író-olvasó találkozóból meg lassan minden hétre jut egy. A hozzám hasonlók segélykiáltását hallotta meg egy kedves barátom, aki felvetette, hogy csináljunk egy SFF eseményeket monitorozó, azokat összegyűjtő oldalt. Így indult el (kicsit hosszú vajúdás után) az SFF Figyelő blog (facebookkal, mollyal, amit akartok, már csak a Google Calendar hiányzik). Én ugyan nagyon keveset veszem ki ebből a részemet, de igyekszem, hogy a jövőben ez is másként legyen.

Egyébként már csak azért sem tudtam ezzel foglalkozni, mert magam is beálltam az rendezvényszervezők közé (mintha lenne bármi tapasztalatom ezen a téren...) Nem győzök hálálkodni Gaborják Ádámnak (volt JAK elnök, egyébként a Próza Nostra oszlopos tagja), amiért kipattant az egész ötlet a fejéből és megkeresett vele. Remélem, hogy ha nem is voltál ott, de azért csak eljutott hozzád, hogy novemberben a Bem Moziban tartottuk az I. Világok Találkozása nevű "zsánerirodalmi rendezvényt" (vagyis volt ott sci-fi, fantasy, horror meg weird meg amit akarsz). Ahogyan lenni szokott, utána több kritikát is kaptunk, és hát igen, valóban nem lett tökéletes, de! De benne lenni a szervezésben és látni, ahogyan az egész alakot ölt, és hogy mennyi ember jött el, mennyire jól érezték magukat a közönség tagjai és azok is, akik a színpadon ültek, na, az mindent megért! Komolyan, nincs jobb egy ilyen után, mint hogy a résztvevők megszorítják az ember kezét és közlik, hogy tök jó, hogy ezt összehoztuk. (OK, lejövök a fellegekből.)


De tényleg, én azt gondolom, nem csak, mint szervező, hanem mint sci-fi rajongó, hogy nagyon kellett már egy ilyen itthon. Értitek, egy esemény, ami komolyan veszi magát, és tényleg komoly is. Nem akar a cosplay meg a Star Wars mögé bújva látogatókat szerezni, hanem megmondja, hogy itten bizony irodalomról lesz szó, olyanokkal, akik valóban értenek is hozzá, nem csak a haverjaink. Első perctől kezdve cél volt, hogy minél nagyobb körből hívjunk beszélgetőket, így volt, aki Szegedről jött, volt, aki Szlovákiából, volt, aki a BME-ről, volt, aki könyvkiadótól. Ezt szeretnénk még tovább vinni, még több, még izgalmasabb beszélgetőket összeszedni. Én nagyon fontosnak tartom, hogy a különféle magyar műhelyek, szakemberek, alkotók, honlapok érintkezzenek egymással, beinduljon a diskurzus. Mert van ám minden itthon, hiába sápítozik mindig mindenki, van egyetemi SF oktatás, vannak remek honlapok, remek írók, kritikusok etc., csak éppen sokszor nincsenek szem előtt, vagy nem kapcsolódnak egymáshoz. És vannak vélemények, amikből aztán viták lehetnek, értelmes, érvekkel megtámogatott viták, amik előre viszik a zsánereket. Bármennyire is azt éreztem az elején, hogy a Világok Találkozása (röviden ViTa, érted?) név olyan "iskolás", azért valahol jól leírja, ami történt. És én tökre bírnám, ha ez nem maradna annyiban, ha ez a nagy kommunikálás folytatódna. Szóval mi a szervezőkkel mindent meg fogunk tenni, hogy a jövőben folytatódjon ez a dolog, akár eseményeken, akár máshogy. Szóval figyeljen mindenki, mert lesz itt még sok minden!

(Ha nem voltál ott, akkor a beszélgetéseket meghallgathatod itten, thanks to Ekultura.hu! Én a sci-fi jövőjéről szóló eszmecserében vettem részt, de úgy érzem, mindannyiunkban sok gondolat bennünk ragadt, szóval remélem, valamilyen formában lesz ennek folytatása.)

Ja, és volt hát egy díj is, majdnem elfelejtettem! Tudom, hogy itthon nagy a díj-para, hogy de miért kapja ő? Kik adják ezt? Minek? Mi jár vele?  Ugyanakkor meg van egy díj-fétis is, hogy de legyen már díj, mert az kell! Na, akkor itt egy huszárvágás: lett díj, de nem az íróknak. Bizony, ez nem egy újabb gittegyleti plakett vagy ilyesmi. A Hexát (ami fizikai formájában egy üvegkocka, érted, hexaéder) a ViTa résztvevői adják annak, aki sokat tett a zsánerért, tök mindegy, hogy író, fordító, szerkesztő, szervező etc. Részletek emitt, én azért tartom fontosnak foglalkozni vele, mert szerintem ez is baromi jó dolog! Nagyon sokan güriznek az SFF-ért, írják a cikkeket, szervezik a találkozókat, szerkesztik a könyveket, behozzák a kortárs legjobbakat, de senki rájuk se bagózik. Néha pedig nekik is jól esik egy kis vállveregetés, ez a díj pedig pont ennyi. Egy vállveregetés, egy köszönet, hogy ennyit tettek az olvasókért. Ilyen szempontból pedig az első Hexa Kleinheincz Csillánál van a legjobb helyen. Ha nem hiszed, nézz utána, ki is ő.

Na de kanyarodjunk rá a lényegi témára, a változásokra!

Kezdjük talán ott, hogy ahogy eddig ismertétek a blogot, na, az nem lesz többet. Úgy értem, hogy könyvkritikák, könyvajánlók nem igazán lesznek. Ez egyébként a máshol megjelenő könyves írásaimra is igaz, az Ekultura.hu-ra és a Próza Nostrára is kevesebb ilyen jellegű cikket tervezek írni. Ennek egyik oka az, hogy amellett, hogy túl sok időt vesz el olyan más projektektől, amik szerintem sokkal fontosabbak lennének, még erősen korlátozzák is a mozgásteremet. Nem titok, hogy már három éve a GABO Kiadóban dolgozom. Ennek kapcsán pedig azt vettem észre, hogy ezért néha érzékeny téma, ha fantasztikus regényekről írok. Sajnos kialakult az a nézet, hogy aki kiadóban dolgozik, az a saját könyveiket felmagasztalja, a konkurenciáét pedig lehúzza. Ezt eleinte eléggé felháborító vádnak tartottam, és azzal ütöttem el, hogy aki figyeli a tevékenységemet, az tudja, hogy nem ez alapján írok a könyvekről. Ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy mégis befolyásolja a munkám azt, miről írok, viszont nem úgy, ahogyan azt sokan feltételeznék. Egyrészt a GABO könyveiről már nem is nagyon írok - eleinte próbáltam sokkal később írni, amikor már volt több vélemény az adott könyvekről, ez viszont nem működött, mert amiről nem írok azon melegében, az szép lassan elhalványul és elvész a motiváció. Másrészt nagyon ritkán írok még molyos értékelést is olyan fantasztikus könyvről, ami nem tetszett és más kiadónál jelent meg, ha pedig írok, akkor igyekszem minél pozitívabban megfogni az adott könyvet, még akkor is, ha egyébként nem volt a szívem csücske.

Ennek a deformitásnak pedig semmi értelme. Hiába törekszik az ember, aki akar, az úgyis rosszindulatot lát bele minden mondatába, és hát az olvasókkal szemben sem túl elegáns ez a dolog. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok írni például a Próza Nostrára Dan Simmons Olümposzáról vagy az Ekultúrára az új Peter F. Hamiltonról, vagy hogy a Molyon ne jelenne meg a véleményem minél több könyvről (akárcsak pontszám formájában is), hanem azt, hogy mivel egyébként is egyre kevésbé érzem kielégítőnek a kritika/ajánlóírást, ezért nem fogom ezt erőltetni, különösen ilyen problémás könyveknél.

Hogy mi lesz akkor a jövőben? Terveim szerint a blog sokkal lazább lesz, sokszínűbb és informatívabb. A névváltás is ezt tükrözi elsősorban: igyekszem tényleg élvezni a blogolást, és megosztani itt azt, ami valóban felkelti az érdeklődésemet vagy foglalkoztat. Amellett, hogy egyfajta véleménybloggá kívánom tenni ezt a helyet, olyan érdekességekkel vagy komolyabb témákkal foglalkozó tartalmakat szeretnék készíteni, mint amilyen a Kilgore Trout kötetről szóló, vagy a Banks kérdezz-felelek. Nyilván ehhez elsősorban elhivatottság kell, szóval nem merek én már semmit sem ígérni, de meglátjuk, mennyire fog ez nekem bejönni.


De hogy végül is miért döntöttem a névváltoztatás mellett? Az utóbbi időben egyre távolabbinak érzem magamtól azt a fajta hozzáállást, amit "acélpatkányként" képviseltem: a mindenkibe belekötős, karcos, odamondogatós oldalát a dolognak. Tíz éve még jól hangzott, hogy az acélpatkány átrágja magát mindenen és megállíthatatlan - most viszont úgy érzem, másra van szükség. Vagyok annyira nagyképű, hogy azt gondoljam, én is komolyan hozzá tudok tenni a hazai SF(F?)-hez, ennek a módját pedig jelenleg nem abban látom, hogy leírom hosszan, hogy egy könyv milyen (mondjuk, hogy borzasztó). Sokkal lazábban, sokkal nyitottabban, sokkal megfontoltabban kell hozzáállnom a zsánerhez, és azokhoz, akik ebben a közegben tevékenykednek. Ennek szellemében alakítom át a blogot és a tartalmait, és ezért hagyom hátra a régi nicknevemet. (Furcsa, hogy mennyire az ember identitásának része az interneten használt neve.) A jövőben ahol lehet, ott a saját nevemen (hogy mi az? Kattintsatok a Rólam fülre!) vagy a Spaceman Spiff nicken tervezek publikálni. (Hogy miért egy képzeletbeli kisfiú képzeletbeli alteregóját választottam névnek? Nos, ezt majd szerintem a pszichológusommal fogom megbeszélni.)

Mindemellett pedig igyekszem minél több olyan dologban részt venni, ami nem elsősorban a cikkírásról szól. Ennek remek kerete például a Világok Találkozása, de én magam is már egy ideje dolgozom egy sokkal komolyabb projekten, ami remélem, idén végre meg is valósul, ezzel pedig el tud indulni sok további tervem is.

Úgyhogy viszlát, acélpatkány, jó szolgálatot tettél nekem (és nem biztos, hogy nem fogsz még néha-néha visszaköszönni)! Viszlát, 2017, előre az új évben, új kihívásokkal, új tervekkel!


(Igen, mi mással búcsúznék, mint idegenekkel és David Bowie-val? :P )