2016. január 18., hétfő

Liebster blog

Kaptam egy ilyet makitrától, és lehet nemet mondani egy Tubica Cézárnak?

Nem fogom leírni  minden részét, a lényeg, hogy írni kell 10 dolgot, amit kevesen tudnak rólam, majd válaszolni kell a feltett kérdésekre. Nem kell félni, nem fogom továbbadni, akit pedig nem érdekelnek ezek a dolgok az nyugodtan lapozhat.

Tíz dolog, amit kevesen tudnak rólam:
- Van egy ikertestvérem, egy lány, aki szintén foglalkozik kreatív dolgokkal. Emellett még két öcsém van, az egyikük személyi edző, a másik pedig még általános iskolás.
- Gyerekkoromban sokat origamiztam és valamennyire még most is megy.
- 6-8 évvel ezelőtt kiszerettem a Star Warsból, köszönhetően annak, hogy rájöttem, kereskedelmi termék az egész, minőség nélkül, illetve mert halálra idegesítettek a havas panelek közé photoshoppolt lépegetők képei.
- Megvan a hangutánzó fickó a Rendőrakadémiából? Na, ha úgy nem is, de elég sok furcsa hangot és hangszínt tudok reprodukálni, és azon kevesek, akik hallották már ezeket, elég viccesnek találták. Csak nagyon ritkán művelem ezt, mert félek, hogy hülyének néznek.
- Majdnem 19 éves koromig nem voltak barátaim.
- Ha erőteljesen fogalmazok vagy – akár direkt – bántok valakit, utána mindig bűntudatom van. Így aztán nehéz megmondóembernek lenni...
- Szeretnék majd könyveket írni – köztük talán egyszer egy regényt is. (De csitt!)
- Utálok újraírni, átírni (vagyis hogy van, amikor nem jó az, amit elsőre leírtam). (Mondjuk ez az előbbi pont tekintetében nem a legszerencsésebb...)
- Szeretek fát hasogatni – kitisztul az ember feje közben, és még a rombolási vágyát is büntetlenül kiélheti.
- Szoktam sírni.

És akkor a személyre szabott kérdések:

Mi volt a fő motivációd a blogolásra?
Nem tudom. Valószínű láttam, hogy mások is írnak blogot, megmondják a véleményüket, és azt hittem, az én véleményem is érdekes lehet. De a konkrét motivációt nem tudom (pedig biztos sokat elárulna az akkori önmagamról).

Mi inspirál abban, hogy folytasd a blogod?
Még mindig szeretek jó szövegeket alkotni. Nagyon jó érzés, amikor elkészül egy igazán ütős cikk vagy bejegyzés, és az ember hátradől, megdicséri magát, ne adj’ isten mások is elismerik. Persze ma már egyre ritkább az ilyen flow élmény, valószínű mert az agyam ezer más dologgal is foglalkozik, meg időm sincs mindig.

Mit tartasz a legnagyobb eredménynek, amit blogolással elértél?
Vannak olyan barátaim, akiket a blogon keresztül ismertem meg. Mármint a blogolásnak köszönhetően kerültem bele társaságokba és ott ismerkedtünk össze. Nagyon sokat jelentenek nekem ezek a barátságok, sok nehéz pillanaton átsegítettek. De ha nincs a blog akkor ma munkám se lenne, legalább is nem ez, amit most csinálok.

Van-e olyan dolog, amit nem szeretsz a blogolásban?
Amikor azt látom, hogy két hónapja nem írtam semmit. Na, akkor jön el az a pillanat, hogy „úristen, mit írjak?” És akkor görcsölés az egész, mintha nem is magamnak írnám a blogot, mintha elvárás lenne, hogy csináljam. Holott ez nyilván hülyeség, de mégis azt érzem ilyenkor, hogy elfelejtenek, ha nem írok. Megfelelési kényszerem van, na J

Kedvenc blogbejegyzésed a sajátjaid közül?
Most hirtelen a zsánerrasszistásat mondanám, amiben azért volt pár poén, ami nem tőlem ered. De a legkomolyabb és legtöbb agymunkát igénylő bejegyzésem az irodalmi díjakról szóló volt, amit még ma is aktuálisnak és közérthetőnek tartok.

Ha egy könyv, egy mozi vagy egy színházi előadás közül kellene választani, mit választanál és miért?
Könyv. Az újra és újra tud új élményt adni, attól függően, hogy te mit keresel benne. Persze csak a legjobbak. Hogy melyik lenne ez a legjobb azon sokat kellene gondolkodnom. A jó könyvről alkotott véleményed sokkal több mindent elmond rólad, mint gondolnád.

Van-e példaképed vagy olyan valaki, aki inspirál az életben? Ki ő és miért őt választottad?
Igazából sose volt példaképem, vagy ilyesmi. Persze, felnézek mindenkire, aki képes volt megvalósítani a vágyait és valami maradandót tett le az asztalra (akárcsak azt, hogy felnevelt egy gyereket vagy ültetett egy fát, ahogy a mondás tartja). Mindenképpen kiemelném Kuczka Pétert, aki nélkül egyáltalán nem ilyen lennék ma (ennek magyarázata itt). Másrészt személyesebb dolog, hogy mostanában sokszor eszembe jut, amit Alejandro Jodorowsky mondott a Jodorowsky’s Dune végén: „Miért nincsenek ambícióid? Miért? Legyenek a lehető legnagyobb ambícióid! Halhatatlan akarsz lenni? Harcolj érte! Csináld! Meg akarod csinálni a legfantasztikusabb filmet? Próbálkozz! Ha elbuksz, nem számít. Meg kell próbálnod.”

Mi az, amit legjobban szeretsz az internetben és mi, amit legkevésbé?
Szeretem, hogy rengeteg információt meg lehet találni, és a segítségével bárkivel tudja tartani az ember a kapcsolatot. Szerintem még messze nem használjuk ki az ebben a két dologban rejlő lehetőségeket. A legkevésbé pedig azt nem szeretem, hogy tűélesen megmutatja, mennyire buták és gonoszak is tudnak lenni az emberek igazából...

Melyik az a hely a Földön, ahová leginkább el szeretnél jutni?
Új-Zéland nagyon kis kellemes helynek tűnik, van ott minden, hegyektől kezdve homokos tengerpartig. És kevesen élnek ott, a fővárosban alig négyszázezren. De igazából ez is csak ilyen kényszerűségből megjelölt helyszín, nem nagyon utazgattam még életemben, a világ meg tele van érdekesebbnél érdekesebb helyekkel. Szerintem erre a kérdésre igazán akkor lehet felelni, ha az ember már korábban is sok helyen járt.

Mi a kedvenc könyved és miért?
Y generációs férfiként mi mást is mondhatnék erre, mint a Harcosok Klubját? Palahniuk tökéletesen átadja azt a frusztrációt, ami minden korombeliben megvan (és még az eggyel korábbi generációban is): azt ígérték, hogy rock-sztárok leszünk, de nem leszünk. Emellett igazából ez a férfi lélek egyik legjobb leírása, amivel valaha is találkoztam.

Szóval ennyi, tovább nem adom, lelkizésből pedig legyen elég mára ennyi.

2016. január 5., kedd

Könyves visszatekintő 2015

Eredetileg nem akartam könyves évértékelőt írni, mert elég sok helyen olvasható, mik voltak a legjobb olvasmányaim tavaly, de végül több ok miatt is úgy döntöttem, legalább a legjobbakról kicsit bővebben megemlékezem. (Mert miért is lenne ugyanolyan ez az évösszegző, mint a korábbiak?)


Egy fantasy lett az első helyezett: most meglepődtetek, mi? Pedig ennél furcsább és érdekesebb könyvet nem olvastam tavaly. Imádom, amikor egy szerző intelligensen megalkotja a világát, és azt szépen mutatja meg az olvasónak. De emellett még a sztori is remek - nem is emlékszem, mikor izgultam így végkifejleten -, egyszerűen minden oldalon tartogat valami meglepetést a könyv. Persze ez nem egy strandkönyv (már csak mérete miatt sem), oda kell figyelni, de ha rendesen olvasod, meghálálja a könyv és fenomenális élményben lesz részed. Eddig is szerettem Dukajt, de ezután bármit elolvasok tőle!


Ez kicsit az sci-fiben, mint a Dukaj fantasyben: nagyon szeretem ezt a trilógiát, mert friss, szemtelen, és intelligens, ráadásul fogja a hard sci-fit és fogyaszthatóvá teszi. Rengeteg rétege van (akárcsak egy virtnek), és miközben bogarászunk, azt vesszük észre, hogy már a világegyetem sorsa a tét. Talán a pimasz a jó szó erre a könyvre is, mert nem nézi hülyének az olvasóját, felvállalja, hogy bizony ezt lehet nem mindenki fogja érteni, de kit érdekel, ugorjunk fejest a kvantumörvénybe, mert attól még jó szórakozás! Izgatottan várom (mint egy kis csitri, brrr), mit fog lépni Rajaniemi legközelebb.


Ha azt mondom, hogy a legfontosabb kortárs magyar fantasztikus szerző Moskát Anita, akkor sokan megsértődnek? Pedig így van: lehet nem szeretni a sötét, kegyetlen történeteit, a teljesen antipatikus szereplőit és a bizarr világait, de mint irodalom a legmagasabb szinten állnak a könyvei, a bennük foglalt kérdések pedig sokkal összetettebbek és fontosabbak, mint azt a mezei zsánerkönyvekben megszokhattuk. A Horgonyhely egyszerre szól a nemek közti viszonyról, a szeretetről, a megszállottságról és még vagy fél tucatnyi kisebb-nagyobb dologról, ami a mindennapokban is jelen van. Ezt a könyvet el kell olvasni, nincs mese.


Dan Simmons: Ílion

Simmons nálam az Endymionok miatt hátrányból indul, mert a legnagyobb kedvencemet, a Hyperiont tette tönkre velük. Itt is éreztem pár dolgot, ami zavart korábban, de ami az ötleteket, a humort és a lendületet illeti, na, az megint Simmonst idézi. Teljesen elvetemült módon homéroszi isteneket ruház fel nanotechnológiával, robotok vitáznak Shakespeare-ről, a Földön meg dinoszauruszok kergetik az embereket. Akkora joy ride az egész regény, hogy csak na, teli szájjal vigyorogsz a poénokon, izgulsz a cliffhangereknél, és folyamatosan kattog az agyad, mi van a háttérben.


Szóval, van ez a három regény hosszúságú cucc, ami szép lassan felépít egy komplex és bonyolult világot, hogy aztán szépen feltúrja az egészet. Meg nem tudnám ma már mondani, hogy tényleg túl van írva, vagy direkt ilyen, hogy elaltassa a figyelmed, közben teljesen beleéld magad a világába, aztán bumm, hirtelen az utolsó 100 oldalban minden rád szakad. És ennyire izgatottan nem konstatáltam, hogy a Nagy Rejtély bizony... De nem spoilerezek, tessék elolvasni, van még idő a folytatásig.

Jack Campbell: Rendíthetetlen

Szóval, nem is tudtam, hogy military sci-fi lehet ennyire okos. De ez bizony az, nem az a jópofizós, laza fajta, mint Scalzi, nem is az a merengő, mint Haldeman. Ez egy komolyan felépített és végigvitt, hihető katonai SF, egy árnyalt főhőssel, érdekesebbnél érdekesebb problémákkal, és izgalommal. Mert bizony izgulsz, hogy meg tudnak-e lépni, hogy le tudják-e győzni, rá tudnak-e jönni. És szinte azonnal le akarod venni a folytatást a polcodról, szóval ha más nem, ez jelzi, mennyire jó is ez a könyv.