2016. június 11., szombat

A Hosszú Föld

Mi történne az emberiséggel, ha hirtelen végtelen számú új világ nyílna meg előtte – Földek, amelyek elsőre csupán kevéssel térnek el a mi világunktól? Milyen reakciókat adnának az emberek, ha kiderülne, hogy bárki képes ezekre a Földekre – és még tovább – átlépni, és ott teljesen új életet kezdeni? Mi történne a világunkkal, ha milliók kezdenének átszivárogni az új Földekre? És mi történne ezekkel a Földekkel?

Az elsősorban a Korongvilág regényekről ismert Terry Pratchett és az idehaza nem túl nagy renoméval – angol nyelvterületen viszont annál komolyabb hírnévvel – rendelkező Stephen Baxter ezeket a kérdéseket tartották szem előtt, amikor kiötlötték A Hosszú Föld világát. Az alapötlet persze Pratchetté, ő írt először erről az „univerzumról” a The High Meggas című novellájában, amit eredetileg az első Korongvilág regény alapjának szánt. Végül aztán Baxterrel közösen írt regénye 2012-ben jelent meg, mára pedig egy öt kötetes sorozattá nőtte ki magát.

Az alappremissza roppant egyszerű: végtelen számú párhuzamos világ létezik, a legtöbb ember pedig egy házilag is összebarkácsolható szerkentyű segítségével könnyedén eljuthat oda. Az Átlépés Napja után szép lassan a Föld egésze megváltozik: nyomorgók milliói hagyják ott eredeti világukat – amit lassan Irányjel Földnek kezdenek nevezni –, amerikai pionírok indulnak neki a vadonnak, hogy mint a XIX. században, úgy most is betörjék a szűz földeket. Az Irányjel gazdasága és kormányai megroppannak, súlyos kérdések kerülnek elő, miközben a szomszédos Földek egyre több embernek adnak otthont – mások pedig akár több ezer „lépésre” lévő világokat is meglátogatnak. És ami még ennél is fontosabb, az emberiség először találkozik más, egyesek szemében intelligens lényekkel, akiket csak trolloknak neveznek el.

Ezekkel és sok más momentummal foglalkozik a regény, éppen ezért ne is várja senki, hogy sodró, akcióval bővelkedő könyvet fog olvasni. Persze akad itt is akció, de az inkább csak színesítő elem, a középpontban inkább ennek a különös világegyetemnek – a Hosszú Földnek – a bemutatása áll. Amikor a főszereplő, Joshua Valienté – egy született átlépő, aki mindenféle eszköz nélkül képes egyik Földről a másikra ugrani – egy visszautasíthatatlan ajánlatot kap egy Lobszang nevű illetőtől – aki egyesek szerint a világ legfejlettebb mesterséges intelligenciája, saját maga szerint viszont egy gépi agyban reinkarnálódott nepáli motorkerékpár-szerelő –, az írók szinte fejest ugranak a két karakter utazása nyújtotta lehetőségekbe. Hatalmas tablót kapunk a Hosszú Földről, amihez még a be-beékelődő múltbéli és más jelenbeli szálak – mint a telepesek vándorlása és letelepedése – csak még több elemet adnak hozzá.

De éppen ez az, ami a legnagyobb baja a könyvnek: túl nagy ez a tabló. Túl sok a részlet, túl sok az érdekesség, Baxter és Pratchett pedig hol csak felvillantanak részleteket, hol belevesznek valamibe, miközben egyre inkább azt érezni, hogy a cselekmény megáll, ha volt is tét, az lassan jelentéktelenné válik – persze a végén felgyorsulnak az események –, és hiába a sok izgalmas kérdés, mindenen érződik, hogy majd a folytatásban lesz szerepe. Emellett viszont nem tud mást nyújtani: a karakterek korrektek, de Lobszangon kívül senkinek nincs igazi egyénisége - az ő egyénisége meg néha kifejezetten tenyérbe mászó -, a szöveg stílusára is inkább a korrekt jelző illik, ahogyan a jelenetek megírására és az információk adagolására is. Kellemes könyv, érdekes könyv, igazi klasszikus science fiction, ahol egy tudományos/fantasztikus elem hatását fejti ki és vizsgálja a társadalom egészére, és ebből a szempontból jelesre is vizsgázott a könyv, maga a Hosszú Föld koncepciója zseniális. Viszont ez még így is csak egy bevezető, annál többet nem is szabad várni tőle.

2016. június 8., szerda

Félévi könyves előrejelzés

Ti, fantasztikum tengerének patkányai, ide körém! Túléltük a széthulló Holdat, az űrlajhárok fenyegetését, génmódosított fejvadászok és ágyékkötős tinédzserek sem tudtak eltántorítani bennünket szent küldetésünktől, hogy felkutassuk azokat a könyveket, amik a zsánerrasszistáknak a legfontosabbak. Most jól hegyezzétek a fületeket, mert majdnem félidőnél vagyunk, és már látszik, hogy sok remek olvasmányunk lesz, de vigyázz! Akadhat köztük olyan is, ami csak elhiteti magáról, hogy „igazi” sci-fi. Útmutatót nyújtok tehát most nektek, mire szegezzétek figyelő szemetek!

Figyelem, a következő felsorolás nem teljes körű, a további tájékoztatásért (megjelenés ideje, további könyvek, kedvenc sorozat, nem sci-fi könyvek) zargassa kedvenc kiadóját annak blogján, facebookon, levélben, galambpostán vagy féregjáraton keresztül!

Iain M. Banks: Hidrogén szonáta
Szegény Banks, már három éve nincs köztünk (pont a halálának évfordulóján jelenik meg a kötet magyarul), mi azért izgatottan reméljük, ha utoljára is, de jót fogunk szórakozni a furcsa nevű hajók, a különös idegenek és csillagrendszerekre kiterjedő piszkos üzelmek olvasása során. Én szorítok, hogy feltűnjön egy kotnyeles Kontaktos drón a sztoriban, mert hát egy hamarosan éterivé váló idegen faj piszkos múltja adja a lehetőséget minden ilyesmire.

Paolo Bacigalupi: A vízvadász
Nevada, Kalifornia, meg ezek a részek szép lassan kiszáradnak, emberek százezrei nyomorognak, és egy pohár vízért tényleg bármit eladnak. Mindenki a túlélésért küzd, miközben öltönyös gyilkosok robbantják fel a vízvezetékeket. Milyen könnyed téma! Bizony, itt nem lesz móka és kacagás, a leggyakoribb folyadék pedig a vér, ami a történet során egyre több szereplőből kezd folyni. Készíts be magad mellé egy flakon vizet, egy porszűrő maszkot, és készen is állsz.

John Scalzi: Vörösingesek
Star Trek fan vagy? Imádni fogod. Scalzi fan vagy? Azt nem tudom, hogy imádni fogod-e, de hogy vakon megveszed, az biztos. A sztori? Ez egy Scalzi regény, ne mondd már, hogy a sztori érdekel! Na jó, szóval, valami oknál fogva a csillaghajón mindig csak a bakák hullanak el a küldetéseken, a tisztek meg élnek mint Marci hevesen. Ez mitől van? Az ördögbe, Jim, kritikus vagyok, nem nyomozó!

Peter F. Hamilton: Júdás elszabadul
Egyszer most már tényleg megjelenik, ugye? Komolyan, Hamilton ennyi idő alatt megír egy új regényt! Hahó, csipkedjük magunkat, mert még elfelejtik itt az olvasók, mi is volt a beburkolt csillagokkal meg a féregjáratokkal, terroristákkal és azokkal a nyavalyás szilfen ösvényekkel!

Al Robertson: Égtörés
Miután az öreg mester megfaragta a fabábut, az inkább úgy döntött, nem jár iskolába, hanem MI-ket pusztít el egy háborúban, másodállásban meg egy nyomorult fickó agyára megy – szó szerint és képletesen. Egy nagyon vagány kis regény ez, aminek a végén bizony teljesen elborul a szerző agya, és a legnagyobb örömmel házasítja össze Reynolds depresszív űroperáját Rajaniemi virtuális világával.

Ann Leckie: Mellékes kegyelem
Nincs kegyelem, kedves olvasó, ezt a trilógiát most már le kell nyelned! Nem érdekel, hogy grandiózus csihi-puhit akarsz, fejezd be! Leszel szíves jól megrágni és elgondolkodni ezen a furcsa tanmesén, amiben egy emberi testbe szuszakolt űrhajó teázás közben próbál rájönni, miért is nem tud rendesen működni egy csillagközi civilizáció, ami annyira fejlett, hogy semmilyen nemi alapú megkülönböztetés nincs. Mondtam, hogy ne köpd ki!

Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Mars
A Hosszú Föld és a Még Hosszabb háború után kikacsintunk a vörös bolygóra, mármint annak is több milliónyi variációjára, ahol bizony nem csak otthagyott NASA űrhajósokat és zöld vadembereket találunk, hanem sok mást is. Na meg közben talán lassan érdemi információkat is megtudunk arról a millió dologról, amit a két szerző az előző kötetekben szétszórt. Nekünk ugyanis nincs léghajónk, hogy azzal járjuk körbe a Hosszú Földeket, keresve a megoldást…

Jack Campbell: Fearless
Szóval, az úgy volt, hogy megjött Black Jack Geary, hogy szétrúgja a Szindikátusiak seggét. De legalább is betör pár orrot, miközben az előző kötetben szétvert flottájával mindenáron haza akarja verekedni magát. Ja, hogy nem említettem, hogy nem egyedül van, hanem jó pár állig felfegyverzett, hipermodern csatahajóval? Na zúzzunk!

Marko Kloos: Frontvonalak
Újabb versenyző a military sci-fi porondon, ezúttal a mocskosabb, közkatonai oldalról. Az biztos, hogy lesz itt minden: vér, idegenek, csaták, káromkodás, nem túl dicső jövő. Ha minden igaz, szerencsére ez nem a jópofizós fajtából való (arra ott van nektek a Vörösingesek), úgyhogy ide nekünk egy kis brutális űrháborút!

Blake Crouch: Sötét anyag
Nem tudom, ez miért lesz érdekes, de valamiért biztos. Ha másért nem, legalább mert van benne egy jó nagy rejtély, vagyis hogy egy tudós hogyan kerül át egy alternatív Földre, ahol valakik el akarják tenni láb alól. Bár szerintem az nagyobb rejtély, hogy egy tudós hogy fog életben maradni szerződéses bérgyilkosokkal a nyomában, de ez már legyen az író baja.

Sylvain Neuvel: Alvó óriások
Hidd el, ez biztos nagyon jó lesz… ja, hogy most nem a kiadói oldalról beszélek hozátok? Szóval, ez annyira friss, hogy még kint is fújják, miközben olvassák, mert forró. Interjúk, feljegyzések és hasonlók segítségével rajzolódik ki a nagy rejtély: mi a fene az a böszme mechanikus kéz, ami kiáll a földből? Mindenképpen érdekes kísérletnek tűnik, bár ilyenkor mindig megszólal bennem a csengő, hogy a formával akarják-e eladni a könyvet, vagy fordítva?

Ted Chiang: Storie of Your Life and Others
Na most az biztos, hogy ha elolvasunk egy Chiang novellát akkor úgy fogjuk érezni magunkat, mint az egyik robot szereplője, aki felnyitotta a saját fejét – mert ez a fickó pont ezt teszi velünk, beletúr az agyunkba, és csodát művel a neuronjainkkal. Igen, én is lelkesedhetek igazán valamiért. Mondjuk úgy, ő Miéville, csak kigyúrt brit helyett vékony ázsiai, de az eredmény ugyanaz. (A kiadó szerint ez lehet jövőre csúszik...)

Jonathan Strahan (szerk.): The Best Science Fiction and Fantasy of the Year 10.

Igen, én is látom, töröld le a nyálad! Szóval végre lesz egy kötet a boltok polcán, amin nagy betűkkel szerepel majd, hogy Science Fiction és Fantasy. Kíváncsi vagyok, így berakják-e a paranormális románcok vagy a barkácskönyvek közé… A lényeg, hogy a tavalyi év fantasztikus fantasztikus (fantasztikus2) novellái egy kötetben, szóval valami olyasmi, amit nem hiszem, hogy egy magára is adó SF olvasó ne szerezne be. (Torrentezni nem ér!)

Figyelem, ti űrhajók közt bolyongók, idegen planéták porát taposók, robotokkal küszködők, párhuzamos világokat kutató olvasók! Készüljetek, mert hamarosan megindul ezeknek a hatalmas könyvhordáknak a vonulása, és bizony nektek el kell kapnotok közülük minél többet, mert jaj annak, aki sci-fi olvasónak hívja magát, de ezekkel nem foglalkozik! Készítsétek az olvasólámpákat, elő a szemüvegekkel, fel az olvasónadrágot, és előre!