Rendíthetetlen

Én lepődtem meg a legjobban. Természetesen számítottam rá, hogy egy kellemes, olvasmányos military sci-fivel lesz dolgom, hiszen mégiscsak egy többkötetes, világhírű sorozatról van szó. És különben is, az űrháborús könyvek jellemzője a gördülékenység. De miközben olvastam Jack Campbell 2006-os Rendíthetetlen (Dauntless) című regényét, ráébredtem, hogy ez nekem sokkal jobban tetszik, mint gondoltam.

A regényt nem hiába szokták a Battlestar Galacticához hasonlítani: a Rendíthetetlen alaphelyzete sokban hasonlít, noha itt a flottának nem a gyilkos robotok, hanem a száz éve a szövetséggel háborúzó Szindikátus Világok elől kell menekülnie. Ugyanis miután a Szindikátus csapdába csalta a Szövetség flottáját mélyen az ellenséges vonalak mögött, a megmaradt hajóknak két választásuk maradt: vagy felveszik a harcot a túlerőben lévő ellenséggel és mind egy szálig elpusztulnak, vagy hallgatnak John Gearyre, akit száz év hibernáció után nemrég élesztettek újra. Geary azonban nem egyszerűen egy letűnt kor háborús veteránja, aki egy mentőkabinban sodródott évtizedeken át. Ő a legendás Black Jack, aki a Szövetség és a szindikátus első csatájában hősiesen helyt állt, és mára mitikus figurává, a szövetség legnagyobb hősévé vált. De vajon elfogadják-e az önfejű kapitányok Geary menekülési parancsát, hiszen az gyáva megfutamodás lenne, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy több tucat ellenséges naprendszeren kell átverekedniük magukat. És ami a legfontosabb, Geary vajon el tudja fogadni, hogy sokak szemében ő tényleg egy valódi hős.

Ahogy az várható volt, a Rendíthetetlen lendületes könyv, már a regény elején szembesülünk egy megoldandó problémával, ami után a szereplőknek csak annyi idejük marad, hogy felkészüljenek a következőre. A történet viszont szerencsére nem arról szól, hogy egyik problémából esünk a másikba, ugyanis ez ennél sokkal okosabb kötet. Campbell amellett, hogy – valószínű katonai múltjának is köszönhetően – izgalmasan és hihetően építi fel az űrbéli hadviselést, beleás az egész háború mélységébe is, teszi mindezt egy komplex és érdekes karakter segítségével. Az író a cselekmény előrehaladtával több, a flottán belüli konfliktusra is rávilágít, és meg is magyarázza, mi miért alakult ki így. Campbell világában száz év űrháború nem múlik el nyomtalanul, teljesen logikusnak és reálisnak tűnik, hogyan is folyik egy ilyen konfliktus, és milyen hatásai vannak nem csak a civilekre és a katonákra, de a hadviselés egészére - gyakorlatilag mindenre. Ahhoz pedig, hogy mindezt érzékletesen és okosan be tudja mutatni, egy külső szemlélő tökéletes, így kerül a képbe Geary.

De Geary nem csak egy eszköz a szerző kezében, nem egy szimpla látcső: ő egy vívódó, saját problémákkal küzdő főszereplő. Száz évvel korábbi világból származik, így remek ellenpontja a többi karakternek, és nem csak feltétlenül azoknak, akikkel konfliktusa támad. Azonban ennek a kívülállásnak két oldala van, egyrészt ez teszi őt ideális hadvezérré, hiszen őt nem korcsosította el száz év háborúskodása, nem merevedett meg, a régi értékek mentén képes iránymutatást adni a különben szétzilálódó flottának. Ugyanakkor ő is átéli mindazt, amit hasonló helyzetben az olvasó „elvár” – megbénítja a sokk, hogy minden, amit ismert, eltűnt, hogy se családja, se barátai nincsenek. Mindehhez viszont Campbell hozzáadja Geary „hős” mivoltát, ami szintén összetett és ötletes eleme a regénynek. Geary egyszerre ünnepelt valaki, akiben az egyszerű katonák vakon megbíznak, ellenben van, aki számára veszélyes figura, hiszen a rárakódott „kultusz” miatt úgy tűnik, fanatikus és önfejű. És olyanok is akadnak, akik nem szívesen veszik, hogy tényleges tapasztalat hiányában lett a flotta vezetője csak azért, mert „hős”. Mindezek Geary személyiségét is megterhelik, aki vívódásából a kötelesség és a felelősség segítségével tud kilábalni, magára véve a flotta hazajutásának feladatát.

Campbell regényében az olvasó ennek az összetettségnek köszönhetően több dolog miatt is izgulhat. Sikerül megmenekülnie a flottának? Sikerül legyőzni az épp aktuális ellenséget? Sikerül Gearynek felülkerekednie a flottán belül? Vajon jól dönt-e? Nem bénítja-e meg a felelősség, a kudarctól való félelem, vagy a ránehezedő hőskultusz? Vajon képes összekovácsolni a flottát, aminek a világától száz év választja el – és ami talán már nem az a nemes és erős valami, amiben egykor szolgált?

A kérdések, a könyv megírása, a cselekmény közben felbukkanó egyéb elemek, és legfőképpen Geary alakja bebizonyítják, hogy a military sci-fi nem csak olyan laza lehet, mint Scalzi Vének háborúja sorozata, hanem komoly, feszültséggel teli és végtelenül szórakoztató is. Realitásában a Földre hullt sárkányt idézi, de bárki megtalálhatja a számítását, aki kicsit is érdeklődik a sodró lendületű katonai sci-fi iránt. Mivel a Rendíthetetlennel elinduló Lost Fleet sorozat napjainkban a hatodik köteténél jár, még koránt sem érünk az izgalmak végére, de ez ne riasszon vissza senkit; én nagyon várom, hogyan fogja folytatni Campbell „Black Jack” történetét.