2010. november 28., vasárnap

Szaurusztánc

"Szeretsz idegen lenni? (Mondjuk, úgyis az vagy, csak hogy élvezed-e.) Soha senki nem fogja azt gondolni és érezni, amit te. A városról, az életröl, meg úgy mindenröl. Na, ilyen a szaurusztánc." (TCG)

"Alkonyszínű rókák a rókaszínű alkonyban."

Ariel von Ladik, a Hasemiták egykor szorgos hivatalnoka ötvenegyedik születésnapján hirtelen elhatározástól vezérelve elhagyja munkahelyét, a Pártot, és mindent, ami azelőtt jellemezte. Beleveti magát a Couleur Lokál sötét boxaiba és birodalmi alkonnyal teli poharaiba. Itt, ezen a furcsa helyen, amit csak azok találnak meg, akik nem keresik, próbálja összerakni a képet a világról, mert amit ő lát és ismer, talán nem az, amit mások látnak és ismernek. A fiatal Máray Lail, a baljós világfi, Nero de Sforza, a csavargó Galgagyörkből való Salaam, a vad életű Aila von Selmecz és a cserzett lelkű Menghisztu Akela elbeszéléséből egy furcsa világ rajzolódik ki, ami egyszerre Ariel világa is, egyszerre pedig nem. Szauruszok, Hasemiták, cigányok, a Legális Fasiszta Párt ifjai, tolvajok, nincstelenek, gazdagok, erkölcstelenek, a különös város ezernyi lakója lejt őrült és kegyetlen táncot az alkonyban.

"Mindegy, hogy ki hol áll: a szerkezet változatlan."

Trenka Csaba Gábor második, 1994-ben megjelent könyve - amellett, hogy ritkaságnak számít - olyan mű, amiről nem lehet egykönnyen nyilatkozni. Benyomások azok, amelyek főleg megmaradnak az olvasóban. Szerelem, szex, bűn, harag, tömeg, sivárság, halál, élet. Senki se próbálja felgöngyölíteni a történetet: nagyon nem tudjuk meg, miért mondják el a szereplők azt, amit, illetve hogy ki is az az Afranius, aki minden történetben felbukkan, néha utalva egy korábbi részre, néha viszont mintha teljesen más személyről lenne szó. Afranius talán az a tényező, ami a szereplőket a Couleur Lokálba vezette. A regény érdekes külsőségeiben is. Egyrészt a szerző - Trenka - a bevezetőben magát mint "a különös és idegen város kívülálló tudósítóját" vezeti fel, majd később viszont megemlítődik újra, mint "ellenzéki szerző, aki csúnya halált halt". Ez az ellentmondás már önmagában is bonyolulttá teszi az értelmezést, de ez csak a kezdet. A szöveg Ariel emlékezése, amit egy Hasemita hivatalnok ellenőriz, és lábjegyzetében mindig kijavítja ill. kommentálja a leírtakat, mint egy jó cenzor. De itt még a cenzort is cenzúrázzák, ugyanis valahol a könyv felénél megtudjuk, hogy még egy olvasó hozzáír a szöveghez. Diktatúra felsőfokon. És miért van az, hogy Ariel a mi Budapestünk helyneveit használja, szemben a cenzorral, aki mindig kijavítja, olyanokra, hogy Győzelmes Pelikánok útja, Alkonyrókák tere, Szaszanida park és Iszmail mecset? Lehetséges, hogy a világ összefolyt? És mi a Lény? Valami olyasmi, mint a titokzatos szauruszok, amikről nem tudni, valóban léteznek-e, és ha igen, mik is pontosan? Az ősgyíkok talán a visszatérő rend hírnökei, talán Trenka a rendszerváltásra kíván utalni, nem lehet tudni.

"Nem akarok semmit, csak felidézni a félelmet és a gyönyört."

És mindezek fölött, mellett, alatt, benne, rajta, a háta mögött, Möbius-szalaggá csavarodva, ott a Város. A Város, melynek nincsen neve, csak egy szent folyója, a Da Nang - melynek nevének megváltoztatása maga is bűn, hát még olyan névre, mint Duna -, s egyszerre keleti, nyugati, ódon, csillogó, koszos, falfirkákkal teli, freskókkal teli, ahol a pálmafák lengenek a szakadó hóesésben. Maga a világ vége és a világ kezdete, a Birodalom utolsó napjai, a szauruszok eljövetelének hajnalán. Vajon ez Budapest? Vagy csak egy lidérces álom, álompolgárokkal és irreális-szürreális alakokkal? Talán sose fog kiderülni. Még akkor se, ha elolvasod ezt a könyvet - de ez csöppet se zavarjon, engem se zavart. Olyan ez, mint a Galaktikus Pornográfiában: "a valóság nem az, ami körülöttünk van, hanem az, ami arról nekünk eszünkbe jut." Neked mi jut eszedbe a világról?

Ha érdekel, nézz bele.
Vagy olvasd el, más mit lát az alkonyatban.

2010. november 23., kedd

Sokszoros reklám

Először is, amiről már lehetett hallani, sőt, lehet látni is.

Elindult az SFmag [like Locusmag] online, fantasztikummal foglalkozó magazin. A keletkezéséről, céljairól estébé sok helyen lehet olvasni. Hogy én hogy kerültem a képbe? Hát, az úgy volt, hogy mindig is szerettem volna egy modern, igényes SF honlapot látni, segíteni benne. Ne értsen senki félre, az FK is igényes, csak sajnos nem tud minden téren áttörni. Az SFmag létrejöttéig az FK-ban láttam az egyetlen lehetőségét annak, hogy az online magyar fantasztikus portálok hasonlóan színvonalassá váljanak, mint külföldi társaik. Most már nem csak az FK-ban látom.

És ha már reklám, ajánlom magamat, illetve egy SFmagos cikkem, életem első olyan írását, amihez külföldi alanyok segítségét kértem: a 2010-es Chesley Award nyertesekről szóló cikkről beszélek. Olvassátok és nézzetek el az alkotók honlapjaira, megéri!

És ha már képek. Szoktátok nézegetni a Sci-Fi-O-Ramát, vagy a skiffy-t? Mert én igen. És imádom őket. És hát hirtelen felindulásból úgy döntöttem, miért ne csinálhatnék én is hasonlót? Csak saját szórakoztatásomra. Meg is csináltam, szelíd-szolíd sci-fi képesalbumomat, ahol össze-vissza/tematikusan kerülnek majd fel képek, könyv- és magazinborítók, illusztrációk, a szem gyönyörködtetésére. (Van egyébként hasonló magyarul, a Tufabor, amit ajánlok mindenkinek.) Itt tényleg nem lesz semmi ideologizálás, se nyavalygás, elmélkedés stb. Csak képek. Meg persze néha zene, mert ugye az is alulreprezentált az SF kapcsán. Szóval ott a kis robot, aki olvas, őt kell követni ha el akartok jutni az albumba. Remélem mindenkinek annyira fognak tetszeni ezek a képek mint nekem.

Egyébként más téren is elég sok minden történt velem. Bedolgozom ide is, oda is, sőt, még a Galaktikában is fölfedezhetitek a nevemet. Persze ez nem nagy dolog, de azért na! Plusz a kis sci-fis csoportunk is új projekten dolgozik (még csak ötletelés stádiumban van a dolog), de ha összejön nagyobb lesz mint a kötetünk (amiről fogalmam sincs, mennyire [nem] lett sikeres). Szóval zajlik az élet. Ti meg olvassatok!

2010. november 20., szombat

SF kurzus 2010/2.

Múlt hétvégén tartottuk a szokásos SF-es kurzusunkat az SZTE-BTK Vallástudományi Tanszékén, igencsak szép számú jelenlévővel. Ezt még októberben előzte meg egy előadássorozat, ahol hallhattak tőlünk, "oktatóktól" a prezentációtechnikáról, az adaptációkról, én elmondtam monstre 45 perces SF-es prezentációmat - amivel csak 25 perccel léptem túl a 20 perces keretet - ill. a virtuális/vurtuális terekről, valamit egy-két műről (mi Tamás barátommal sahárok voltunk). Ahogy lenni szokott, a hétvégi óra körülményei most is változtak, hisz míg tavaly hárman, idén négyen bíráltuk az elhangzó referátumokat, és sokkal több volt azoknak az előadóknak a száma, akik csak azért adtak elő, mert kedvük volt, egyébként nem kaptak érte jegyet. Rajtuk kívül is volt olyan, aki a korábbi kurzusokon részt vett és most csak nézőként volt jelen.

Az elmondható, hogy a legtöbb referátum nem egy konkrét művet (irodalom, film stb.) járt körül, hanem egy témát (posztapokaliptika, időutazás, disztópiák, eugenika, robotika stb.) és ezekhez vették "illusztrációnak" a különféle műveket. Persze volt olyan referátum is, ami konkrét műre koncentrált (pl. Enki Bilal Szörny-tetralógiája, ami meghozta a kedvem Bilal képregényeihez, vagy amin még én is meglepődtem, a Takeshi Kovacs-trilógia).

Összességében a kurzus jó hangulatban telt, mindenki hozott rágcsát, innivalót, amit bedobtunk a közösbe, így volt mit ropogtatni, ezzel is zavarva az előadókat - ezúton kérek tőlük elnézést. Érdekes volt figyelni, hogyan állnak hozzá teljesen különböző emberek bizonyos témákhoz, ill. hogy hogyan teljesítik a diasorral megtűzdelt prezentációt. Bár sokan voltak, akik első prezentációjukat tartották az egyetemen, mégis többen jól teljesítettek (ehhez hozzá tartozik, hogy mi is nagy figyelmet fordítottunk rá, hogy jó ppt-ket adjanak ki a kezükből). Ennek már csak azért is örülök, mert a kurzus célja az SF népszerűsítése mellett a prezentációtechnikák elsajátítása is. Én is innen tanultam meg rendesen prezentálni. Persze az is elmondható, hogy a hallgatók nagy része most foglalkozott először SF művekkel, de ez sajnos egy ilyen szakma, remélem a kurzus meghozta a kedvüket hozzá.

Két előadás volt, amit kiemelnék. Az egyik az udmurt (Oroszország) Vjacseszlav Ar Szergi Lepkelelkek című könyvével volt kapcsolatos. Se a könyv, se az előadás nem kapcsolódott az SF-hez - bár minden SF, ahogy ezt az előadó is megjegyezte -, mégis az egyik legérdekesebb prezentáció volt a világ végén élő udmurtokról. A másik előadás pedig az elektronikus zene és az SF viszonyáról, érdekességekkel, alkotókkal, klippekkel és sok-sok zenével. Íme két példa, előbbit a klipje miatt is érdemes megnézni, utóbbit pedig biztos mindenki ismeri:




Végeredményben ez a félév is érdekesen és kellemesen zajlott le, sok pozitív visszajelzéssel. Reméljük, jövőre is ilyen jó hangulatban fog telni a kurzus, és hogy sikerül továbbfejlesztenünk egy nagyobb létszámú előadássá.