2010. október 27., szerda

The Age of Noise and Light

Nem szokásom ilyen bejegyzést írni, több okból sem. Egyrészt nem szoktam jövőben bemutatásra kerülő filmekről írni: ez a filmes honlapok, blogok dolga. Másrészt eddig egyszer írtam zenekarról (Tangerine Dream), akkor se sokat. Harmadrészt az ilyen katyvasz bejegyzések se illőek hozzám.

De a Tron: Legacy című film teljesen megfogott.

A Tron mindenkinek megvolt? 1982, a számítógépes kor hajnala (még Gibsonék is csak hologramrózsák szilánkjait szedegették), sehol sincs még a professzionális számítógépes grafika. És akkor a Disney - érzitek, remélem, a Disney, a családi matinék fő királya - összehozott egy filmet. Összességében nem lett volna nagy valami, de valami miatt mégis formabontó és korszakalkotó lett. A Tron volt az első film, amelyet teljesen - persze vannak kivételt képező jelenetek - számítógépes animációval készítettek, és itt kezdtek el igazán agyalni, milyen is lehet a cyberspace. A fénymotorok (vagy maradjunk a light cycle-nél?) talán mindenkinek az emlékezetébe beivódtak, és aki látta gyerekkorában az nosztalgiával tekint vissza rá (felnőtt fejjel, a mai high-tech univerzumunkban már nem annyira szemet gyönyörködtető, de ez az idő foga). [Akit érdekel, elolvashatja Brian Daley novellizációját, de akár le is töltheti.]

És hát mint minden fontosabb - és kevésbé fontosabb - filmtörténeti művet, ezt is elérte a reboot/prequel/etc. hullám. Első pontnak hála az égnek nem egy "felújítást" kapunk, ami általában nagyon rossz szokott lenni, hanem továbbviszik a történetet. A Tron: Legacy (magyar forgalomban Tron: Örökség) Flynn fiáról fog szólni, és arról, hogyan próbálja megtalálni apját a cybertérben.

Remélem nem követek el nagy bűnt, ha azt mondom, erre a filmre se a története miatt fogok emlékezni. De emlékezni fogok!


Először is ott a látvány. Ez a trailer ugyan nem enged sokat látni, de a neten fellelhető pár kép arról, hogyan is fog kinézni a film világa (vagy videó itt). Büntet. Nagyon futurisztikus, lélegzetelállító. Legalább is nekem.

De ez így önmagában kevés lenne ehhez a bejegyzéshez. A másik a zene.


A zene jó karcos, és nem más szolgáltatja, mint a Daft Punk. Mit mondjak, úgy összességében eddig is kedveltem a két francia zenéjét, bár nem voltam tőle hasra esve. Azok a számaik tetszettek eddig is, amelyekben nincs ének, csak zene. A Tron: Legacy zenéje viszont zúzós, karcos zene, amilyet mindig is szerettem. Egyébként annyira eggyé váltak a filmmel a fiúk, hogy benne is lesznek:


És ha valaki szereti az ínyencségeket, annak itt egy animált kép róluk:


Szóval nagyon várom a filmet, ami remélem megadja amire vágyom: jó kis képi és zenei orgiát, amolyan high-tech módra. Decemberig kell rá várni (Update, megnéztem, vélemény itt), addig tuti hogy rongyosra hallgatom a zenét. Ezzel már el is kezdtem:

Mi hiányzik a magyar SF-ből?

Most nem lebaszni akarok senkit. Általában nem is szokásom, remélem ezt a blog olvasói tudják.

Nem akarok most itt elméleti dolgokról írni, lándzsát törni az angol SF kérdésében, satöbbi.

Most arról szeretnék beszélni, mi hiányzik úgy an block a hazai fantasztikumból. Magyarul belőletek, belőlünk.

Egyesek fröcsögnek, flémelnek, szidnak, ostoroznak, stb. Akinek inge vegye magára. De egyvalamiről elfeledkezik a többség. Az SF nem önmagáért létezik. Hanem az olvasókért. Bezony. Én nem fogom most keresztes vitézként zászlómra tűzni az "Olvasó" címkét. Nem vagyok egyszerű olvasó, mert én már nem csak egyszerű olvasó vagyok. Visszajelzek, bele-belefolyogatok a hazai SF-be, legyen szó itt magáról az SF életről (és itt ne a hazai "mainstream" életet gondoljátok, ettől teljesen különböző dologról van szó) vagy a netes SF elméletekről (ismertető, esszé, kritika stb.) Az egyszerű olvasó nem ilyen. Ő olvas. Persze, visszajelezhet, hisz az internet, a web2 korában élünk, miért ne tehetné meg. Ha írók, szerkesztők, fordítók megtehetik, egy mezei olvasótól milyen alapon vennénk el ezt a jogot. De nem ez a fő kérdés, kanyarodjunk vissza. Szóval, a lényeg, hogy van az olvasó. Meg úgy mindenki. És van valami, amit jobb lenne gyakorolni. Az, hogy tiszteletben tartjuk a másikat, szépen beszélünk, nem kiabáljuk le a fejét, nem állítjuk be hülyének. Az apropó (az egyiket nem írom le, megfogadtam, hogy nem írok ide róla) a solarián Szenkel folytatott kis csevejünk. Neki nem jött be igazán a Lenni vagy nem lenni (sic!). Leírta, mit gondol róla. Namármost, mindenki tudja rólam, hogy imádom ezt a könyvet. És mit léptem erre? Nekiálltam vitatkozni? Elhajtottam? Negligáltam a véleményét? Nem. Két dolog miatt. Először is Szenk velem szemben - és ahogy figyelem egy ideje, soha senkivel szemben - nem követett el hasonlót. Másodszor: véleményekről nincs értelme vitázni. Nem azt mondom, hogy nekem van igazam. Különbözünk, így is kell fölfogni a világot. Most nem fogok senkivel se veszekedni azért, mert szereti a ketchupot, én pedig nem. Ez nonszensz lenne. És ez a baj a hazai fantasztikummal (nem a ketchup).

Egy kis megértés, türelem, odafigyelés kellene. Persze, én is tudom, hogy vannak, akikkel nem lehet értelmesen beszélni. Ez van, ilyenek is vannak. Ennek ellenére még lehet próbálkozni. Minden oldalnál. Ugyanis szerintetek egy átlagos olvasó ha véletlenül olyan blogra téved, ahol kedvenc írója épp a falkáról, a szekértáborokról, vélt vagy valós (?) összeesküvésekről ír, mit fog ebből levenni? Semmit. Maximum azt, hogy az illető sültbolond.

Szóval ez hiányzik: egy alapvető emberi jellemző. Kezeljük a másikat is úgy, ahogy elvárjuk, hogy minket kezelnek. Próbáljuk meghallgatni, megérteni, mit mond. Ne ragaszkodjunk mindenáron ahhoz, amit mi kitaláltunk. Csodálkoztok, hogy szarban van a hazai fantasztikum? Hogy megy a falkázás, meg ilyenek? Hogy a kutyát nem érdekli már az SF valójában? Hát éppen ezért. Nem mondom, hogy most szipogós nagy összeborulás kell. Az ugyanis lehetetlen. Nem is nagyon értem, mások miért szajkózzák ezt szüntelen. Ennek már vége. Le kell tarolni mindent. És azután kellene újra építkezni. Új alapokról, tiszta lappal.

Meghallgatni, meghallgatva lenni. Tisztelet, és az ártatlanság védelme. A kettős mércét pedig gyorsan felejtsük el, mert azt elég gyorsan ki lehet szúrni, és utána csak magunk alatt vágjuk a fát.

És még valami ide a végére. Ne felejtse el senki: én még fiatal vagyok, nagyon fiatal. És az internet korában élünk. Én is benne élek. És nem vagyok sültbolond. Előttem az élet. Szóval bármit is tesz a hazai SF krémje, és még akkor is itt leszek, amikor ők már azt is elfelejtik, miért tették azt, amit. Ez nem fenyegetés. Ez ténymegállapítás.

2010. október 26., kedd

A barbárokra várva

"- Mi lesz velünk most a barbárok nélkül?
Úgy hittük, ők hoznak megoldhatatlan
dolgainkra holmi megoldásfélét."
Konsztantinosz Káváfisz

Nem hiába kezdem ezzel az idézettel, hisz a Nobel-díjas dél-afrikai szerző, J. M. Coetzee (állítólag úgy kell ejteni, hogy "kütszié", de én úgy ejtem, hogy "kötzié") is ebből a versből merítette ötletét klasszikus 1980-as regényéhez.

A könyv maga érdekes műfajt képvisel, talán a történelmi fikció címkével illethetnénk, de persze mint oly sok műnél úgy ez itt sem számít. Történetünk a meg nem nevezett Birodalom egy határvidéki helyőrségében indul. A névtelen városka egy oázis mellé épült, és a Birodalom egyik "fontos bástyája" a titokzatos barbárokkal szemben. A helyi bíró irányítása alatt a helyőrség a maga békés életét éli. Azonban megjelenik a titokzatos Joll ezredes, akit a fővárosból azzal a céllal küldtek ide, hogy felmérje a határ menti barbárok erejét és előkészítse a terepet egy esetleges inváziónak. Bár a bírónak már a kezdet kezdetén erős ellenérzései vannak Jollal és feladatával szemben, mégis ellátja kötelességét. Még akkor sem emeli föl a hangját, amikor az ezredes szemmel láthatóan ártatlan embereket - szerinte a gonosz barbárok közül néhányat, bár több köztük az öreg és az asszony, mint a harcra kész férfi - "faggat ki", ami itt módszeres kínvallatást jelent. Miután az ezredes dolga végeztével hazatér, a bíró pártfogásába vesz egy megkínzott barbárlányt, és az események lassan beigazolják félelmét: a határ menti város élete teljesen megváltozik.

"A történelmen kívül akartam élni. Azon a történelmen kívül, amelyet a Birodalom minden alattvalójára, még az ilyen távolba szakadtakra is rákényszerít."

A könyvvel kapcsolatos egyik fontos tudnivaló, hogy az apartheid idején íródott, és egyértelmű (?) a párhuzam a barbárok és a feketék, a Birodalom és a rendszer között. Persze nem kell csak erre kihegyezni az értelmezést, és éppen ezért válik ez a könyv egy remek alkotássá. A tétel egyszerű: tartsd fenn a lakosság félelmét a külső ellenség iránt, borzold fel legbelsőbb állati ösztöneiket, a mástól való félelmüket, és akkor a tenyeredből fognak enni. Legyen egy állandó ellenségkép, ami összekovácsolja az egyébként teljesen különböző embereket. Hazudj a szemükbe, úgy sem veszik észre, mert félnek, mert az ember nagy tömegben birka, elfogadja, bármit is teszel arra hivatkozva, hogy te vagy a hatalom, és értük cselekszel. Dobd sutba az igazságot: hisz ugyan ki tudja, mi az igazság. A bíró? Joll? A barbárok? Könnyű csűrni-csavarni a dolgokat, aztán ha rosszra fordul a helyzet, még mindig sikeresen kihátrálhatsz.

Emellett érdekes leírásokat és gondolatokat tartalmaz arról, milyen egy elnyomó hatalom alatt élni. Mi a fontosabb, a kötelesség, vagy az egyén igazságérzete. Ahogy el is hangzik a bíró szájából: mi a törvény világában élünk, ami sajnos csak egy pótlék, hisz nem tudunk teljes mértékben igazságot tenni. De vajon mi az első, a jog, vagy az igazság? És mit tehet egy hivatalnok, amikor az állam teljes ereje nehezedik rá. Hogy maradhat valaki ember a hatalom álcája mögé bújt barbár lelkekkel szemben? Coetzee könyve nem a világirodalom legsodróbb regénye, sőt, egyes leírások igencsak vontatottak, de ezek a gondolatok és a bíró lelki vívódása emlékezetessé teszik A barbárokra várvát. Ez olyan könyv, ami a modern világunk - sajnos ma is éppen égetően aktuális - kérdéseivel foglalkozik, ami talán mindig aktuális marad. Bár ha jobb világban élnénk, Coetzee Birodalma is csak történelem lenne, mint számára az előző Birodalom. De ami a könyv egyik tanulsága: a hatalom talán sosem tanul elődei hibájából.

[Vérszegény ismertetőm itt.]

2010. október 20., szerda

Savannah 2116 AD

Újabb cikk, újabb érdekességek. A bejegyzés címe Jenny Robson dél-afrikai író regényének nyomán fogant meg (a kép elég rossz minőségű, pedig az Amazonról szedtem le), annak apropóján, hogy a Dél-Afrikában lévő science fictionről került ki egy kis összefoglaló. Az eleje még számomra is érdekes, mármint magáról a sci-fi helyzetéről elmélkedő rész (amit egy dél-afrikai irodalmár és egy sci-fi író cikkeiből szedtem össze), a második rész, ami már kimondottan a művekről, ill. az ottani sci-fi történetéről szólt volna már inkább sűrű, mint kielégítő. Sajnos a cikkek, amikből dolgoztam nem tértek ki valami részletesen, és én is még zanzásítottam belőlük. Bár utánakereshettem volna a műveknek (majdnem mindent meg lehet találni az interneten, csak kitartónak kell lenni), de most kivételesen megelégedtem ezzel. A lényeg úgy is benne van a cikkben.

Ugye Dél-Afrikáról tavaly óta SF téren - és nem kimondottan SF téren is - mindenkinek a District 9 jut eszébe. Nos, ezzel kapcsolatban Nnedi Okorafo nigériai írónő írt egy igen alapos bejegyzést a blogján, ami új fénybe helyezi a filmet (bár egy európai néhol kicsit erőltetettnek látja Okorafo egy-két kifogását, de tény, hogy sok érdekes dolog van benne). A lényeg, hogy leveszi a keresztvizet a filmről.

További érdekesség, hogy még J. M. Coetzee, ma már Nobel-díjas író is adott közre science fictiont - leghíresebb, A barbárokra várva című könyve is egyfajta történelmi fantasztikum -, mert ebben a tematikában könnyebben tudta elmondani véleményét az apartheid rendszerről.

Ja, és ne feledkezzünk meg a Moxyland-ről sem, amiről Rorimack írt az endlessre egy nagyon érdekes cikket, amiből kitűnik, hogy egy nagyon ambiciózus könyvről van szó, Lauren Beukes amúgy is Dél-Afrika egyik legismertebb SF szerzője. A zenéjét hallgatva az embernek megjön a kedve a könyvhöz is. És ha már lehet kérni, ezt jelentessék meg magyarul, meg mondjuk a Spiral of Fire-t Micheal Cope-tól, ami érdekes SF/mainstream kísérletnek tűnik. Egyébként aki kíváncsi a dél-afrikai SF termésre, az elolvashatja a dél-afrikai SF/F társaság fanzinjának, a Probe-nak néhány számát.